I can't change

Februárban meghallottam a viván a One thing című számot. Olyan átlagos zenének tűnt, vagyis tetszett. Nem volt túl extrém. 5 srác volt benne, annyit tudtam róla. Nem néztem meg sose igazán a klippet akkor.
Aztán márciusban Reni (uncsitesóm) folyton róluk áradozott, hogy Louis ezt, meg azt tette! Meg anno Zayn így meg úgy. És én borzasztóan untam... MEGUTÁLTAM ŐKET. De komolyan beszélek, légy szíves ne röhögj! Szóval rongyosra játszották a viván a dalt (One thing) és én még mindig énekeltem Dáviddal (tesóm) a dalt. És nem, nem halandzsáztam! ˘^˘
Aztán márciusban Reni megkérdezte (a mester DIRECTIONER), hogy abba hagyja ezt az egészet, ha megmondom, ki a leghelyesebb. Gondoltam, miért is ne, akkor megnézek egy képet róluk. A googleban sok X-faktoros kép bukkant elő, mert még elég új banda voltak. És picik voltak. Zayn nyálas (!), Niall aranyos kisfiú, Liam unalmas (akkor szerintem), Louis pszichopata és Harry igazi 'szekszi' srác volt. Így láttam őket. Egyértelműen a szőke, kisfiú Niall tetszett a legjobban. És bumm, akkor történt. Hogy megszerettem őket.
Áprilisban már 4 szám is volt a telómon tőlük.
1.) Forever young - De imádom most is!
2.) Gotta be you - Nyálas az eleje, és visít benne Harry, de nagyon tetszik! Ezt gondoltam. :)
3.) One thing - Forever ♥
4.) What makes you beautiful - Na ez meg mi? Nagyon tetszik. (régi szép gondolatok).
Sokszor dúdoltam a számaikat. Nagyon tetszettek. Tetszett (most is!), hogy mások. Van egy stílusuk és az fix. A hangjuk, hogy mindegyikőjüké más volt (jó értelemben ♥). Bár ekkor még csak a töredékét ismertem a dalaiknak, hisz' akkor már volt egy teljes albumuk (kerekítve 10 szám). A neveiket is alig tudtam. Egyikőjüknek sem tudtam a vezetéknevét. Vagyis hogy pontosítsak, Zayn lett a kedvencem, így őt Maliknak is hívtam sokszor. :) (vezetékneve). Louist és Liamet mindig összekevertem. De úgy éreztem, hogy szeretem őket!
Április közepén elmentünk Jászapátiba. Tudni illik, ekkor még Reni is 'kezdő' directionr volt (bocsii ♥) és ő sem tudta, csak Zayn, Louis és Niall vezetéknevét. ♥ Harry és Liam még ismeretlen volt számunkra. Ám mindkettőnknek Zayn volt a kedvencünk, ezen sokat is vitáztunk. (hosszú :DD)
Aztán jött a május. Már az Everything about you-t is ismertem, meg még ezen kívül pár számukat. Tetszettek. Ezen nem is lepődtem meg. Ekkor már több 1D-s oldal is lájkola volt a facebookomon, így minden nap újabb hírekkel gazdagodtam. Tényekből is láttam jó párat, így sokszor röhögtem, például azon, hogy Zayn anno kidobott egy tévét az ablakon. :D Megnevetettek a videóikkal.
Júniusban jött az osztálykirándulás. Kaptam zsebpénzt. Utolsó nap ( a 3.-on) el is költöttem. persze, egy Zaynes karkötőre! Mi másra? Még arra is emlékszem, hogy a focipálya homokból volt, és én meg bele véstem, hogy 'I ♥ Zayn'. Mi mást tettem volna? Erre jött Csiszi (osztálytárs), és szétbarmolta. Én meg mint a pszichopata (ha így írjuk) üldöztem őt. Persze nem haragudtam rá. :) De nagyon jó volt az a nap, mert ekkor éreztem először, hogy Directioner vagyok. Nem tudom, miért.
Júliusban sok minden történt... Véget ért a suli, és mit ne mondjak? Bőőőven volt szabadidőm, így a nap 50%-át gépezéssel töltöttem. Renivel skypoltam és 'One direction-Funny moments'-eket néztünk. Nagyon viccesek voltak. Nagyon. ♥ Jóízűeket röhögtem rajtuk. Már nagyon Directioner voltam. Tényleg. Mindent, amit lehetett, tudtam róluk. Aztán a Görögországi nyaraláson papa azt ordibáklta, hogy 'Louis, Harry, hol vagytok?'. Na ez érdekes volt. :D Renivel szaladtunk papa ellen, és nagyon jól éreztem magam. :) Bocsánat, elvileg éreztük. :) Éjjelenként kiültünk az apartman elé, és Funny momentseket néztünk a telefonomon. Régi szép idők. ♥
Augusztusban is csak róluk áradoztam. Tiszta július volt az egész. :)) Már ismertem az összes számukat és mindet imádtam kivétel nélkül. A nekem teremtett banda. ♥
Szeptemberben valamilyen kból kifolyólag megváltoztattam a háttérképem (titok, miért ;33). Ekkor már 50 kép volt a telómon róluk. :D Mind Renitől. ♥ Ebben az időszakban mindenkit irritált, hogy csak az 'egydéről' tudok beszélni. Meg is értettem őket. Engem is irritáltak anno ők. :) Bármilyen hihetetlen :'D
Októberben volt a szülinapom. Rengeteg nyolcadikos barátom volt már akkor is, és mind felköszöntöttek, ami nagyon jól esett, de ez most mellékes. ♥ Mert ekkor kaptam meg az első 1D-s tollaimat *w* Mesitől. ♥ Akit Augusztusban beavattam a bandába, és ő is One direction Infectiont kapott. FERTŐZŐ! ♥ De utána jött a osk megrázkodtató hír (sok minden) és ráadásul ott volt a Haylor ügy, ami nem tudom miért, de nem tetszett. Egyre többet bánkódtam miattuk. Nézz hülyének, de így van!
Teltek a napok, múltak a hetek, és kezdtem normális directioner lenni. Ami azt jelenti, hogy nem csak őket hallgattam, nem öltem meg a másik directionert, akinek 6-szor több 1D-s cucca volt. Szerettem igazán őket. :)
Januárban izgatottan vártam a Kiss you című számukat aznap este kilenckor. Már izzadtam az izgalomtól, és akkor, feltették.♥ Hihetetlen öröm töltött el. És ekkor büszke is voltam rájuk. Mert felnőttek. Úgy igazán. Zayn nem volt már olyan nyálas, Louis kevésbé lett őrült(ami minusz pont :|). Szóval megváltoztak.
Februárban lettem 1 éves Directioner. Mert tudni illik, én már Januárban is nagyon szerettem őket. Csak az nem tetszett, hogy miért csak róluk beszélnek az emberek? Na mindegy. :) Nem csak az ő zenéjüket hallgattam, ismétlem. Visszaállítottam a facebookon azt, hogy msá is láthassa a kiírásaimat, mert eddig túl sok volt eddig... Nem tudom miért, de csak nekem adja ki mindig azt, hogy lájkolom ezt, megosztom ezt, hozzászólok ehhez és a többi. :D A megosztást megis értem, de még azt is kiteszi, ha valaki lájkolja a bejegyzésem... SZÓVAL NE HARAGUDJATOK! ALIG POSZTOLOK!
És most van Március vége. Nagy betűvel. És úgy gondolom, hogy én nem ezt a One direction-t szerettem meg... Nem a Zombie boy 2 Harryt szerettem meg. Niall tényleg felnőtt, és ő jóértelemben... Viszont Louis elvesztette a humorának nagy részét.. :( Zayn már nem az a félénk, de nyálas srác... Liam a régi maardt ♥ Igen, 3-an belőlük orbitálisan nagyot változtak. :( Ami fáj. :( De komolyan. :( És sokan elítélnek amiatt, mert Harryt buzinak tartom... A HIBÁJUKAT IS LÁTNI KELL! Senki sem tökéletes! Viszont büszke vagyok rájuk, mert elkezdődött a turné is (fáj, hogy nem jönnek ide :|). Akkor jön a 3. albumuk is meg díjakat nyernek meg minden... Szóval mostmár fáj directionernek lenni. Milyen nevetsées... fáj egy olyan dolog, amit bármikor feladhatok. Miért nem teszem? Mert még MINDIG szeretem őket! Nehéz szavakba önteni... És kívülállóként ez biztos hülyén hangzik, de ez van... Jól esett leírni. ♥ Bár ez semmi az egészből, de mindegy. Attól még ugyanúgy gyűjteni fogom a posztereket!
Köszönöm a figyelmet. ♥

For my family 2/2

Sziasztok édes drágáim! 

Itt a várva-várt második rész. Szomorú lett, de én valahogy nem sírtam... Nem tudom, miért. Remélem azért tetszeni fog, bár szerintem csak egy unalmas szar lett. 

A szövegben sokszor hülyén beszélnek. Próbáltam bemutatni a helyzetet, hogy ilyenkor az ember nem oké :DD Értitek? És szörnyű a fogalmazás, de... Mindegy. ^^ Jó olvasást! :)

- Aha - mondtam közömbösen, hisz nem izgatott, hogy mi folyik körülöttünk. Engem csak Ő érdekelt. Mit fog reagálni a kijelentésemre?

 Harry nem kívánt megszólalni. Csendesen nézte a mesébe illő tájat. Kapóra jött, hisz' volt időm kigondolni, hogy hogyan mondjam el Neki. Igen, azt.

 3 perc gondolkodás után szóra nyitottam a számat, de nem sikerült kiönteni a lelkem, ugyanis Hazz ugyanekkor kívánt megszólalni, és úgy tűnik, ő gyorsabb volt.

 - Tudod Louis... úgy érzem kezdünk eltávolodni egymástól... - mormogta az orra alatt. Mégis honnan veszi? Mire akar ezzel célozni? Sőt, még jobban vonzódunk egymáshoz. Vagyis... én így érzem. Minden érintésénél pillangók hadai élednek fel, s kezdenek heves szárnyalásba. A tűz nem múlik el. Ha a gyönyörű kékes-

zöld szemeibe nézek, elfog a vágy, hogy közelebb kerüljek hozzá... közelebb, mint ahogy gondolná. Csak egy csók erejéig... de tudom, hogy ezt nem tehetem.

 - M-mégis mire akarsz kilyukadni? - dadogtam, és szívem vad dübörgésbe kezdett. Tenyereim izzadtak.

 - Hát... - mosolyodott el. Olyan gyönyörű mosolya van, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne vigyorodjon el. Azok a pici gödröcskék a szája sarkaiban... nem bírom, miért nem csókolhatom meg végre?  - Például nem is tudod, hogy már 2 hónapja van egy hörcsögöm.

 - Mi?! - nyújtottam el az 'i' hangot. Ezt tényleg nem tudtam.... de miért nem mondta el? Ha még együtt laknánk, akkor más lenne a helyzet... de nem szabad visszasírnom a múltat. Éljek a jelennek!

 - Jól hallottad. - majd újra elmosolyodott, de most egy vigyorra hasonlított. - És... á, mindegy.

 - Mi az? Na, mondd csak el! - utasítottam parancsra. Ha már belekezdett, akkor igenis jogom van hallani, főleg ha Ő kezdett bele. Á, ez hülyeség. Éééés most nem érdekel, hogy örülni vagy sírni fogok. Mindent meg kell osztanunk egymással. MINDENT.

 - Mégis miért érdekel ez téged? -kérdezte közömbösen. Mintha nem is lennénk barátok. Olyan érzés volt, mintha egy kést döfnének a szívembe. Már hogyne érdekelne? Mit gondol, hogy magasról leszarom Őt? Pont őt?! Ennyire nem lát bele a lelkembe vagy mi? Tényleg rosszul esett. Leírhatatlanul rosszul...

 - Öm... Hazz... Én tényleg... á, mégis minek mondanám el, ha azt hiszed, hogy teszek rád? Minek? Te ezt most kajak bemeséled magadnak, hogy nem érdekelsz? Márpedig igenis érdekelsz! Jobban, mint ahogy te azt gondolnád! - adtam ki magamból egy szuszra az egészet. Levegőért kapkodtam és egy könnycsepp végigcsordult az arcomon. Próbáltam leplezni, de Harry meglátta. Észrevette, hogy mekkora bánat öntött el. A régi Louis eltűnt... Anno mindig kihoztam a rossz helyzetekből a legjobbat, de most... most nem megy. Mit tegyek? Hogyan mondjam el neki?

 - Lou, én... ne haragudj! Nem szándékos volt, csak mostanában alig vagyunk együtt! Sosem megyünk sehova... ezt a forrócsokizást sem tudom, hogy hogyan hoztuk össze. De látom, hogy tényleg érdekel az életem, úgyhogy beszélgessünk tovább higgadtan. - mosolygott újra elbűvölően. Én csak bólintottam, és megtoldottam egy félszeg mosollyal... Ja, majd egy kisebb veszekedés után 'higgadtan' fogunk társalogni... aha. Talán nem veszi észre, hogy még mindig fáj, amit mondott...

 - Szóval... 3 hónapja van egy barátnőm. - elvigyorodott. Szemei csillogtak. Az enyémeim viszont a könnyektől. 

 - M-Mégis hogyan? - dadogtam... Nem volt neki elég célzás, amit az előbb mondtam?

 - Hú, ez nagyon hosszú sztori. Érdekel? - mosolygott még mindig. Borzasztó nagy öröm volt az arcára írva. De én nem,... nem tudtam máshogy reagálni... Egyszerűen lerogytam a földre, és bőgni kezdtem. Bőgni, mint egy 6 éves, akitől elvették a cukorkáját. Bőgni, mint aki eltörte a karját. Egyszerűen ki kellett  adnom. Azok a fejbeli monológok, melyeken hetekig agyaltam, hogy hogyan is mondjam el neki, mind kárba vesztek. Már nem érdekli őt a véleményem. Hiszen barátnője van! És mégis honnan vettem, hogy szeret? Miért áltattam magam? Miért kellett ennek így alakulnia?

 - Louis, mi a baj? - hallottam a hangján, hogy tényleg érdekli, de nem néztem rá. Mert nem tudtam. Képtelen voltam. Nem szólaltam meg, mert azt sem tudtam. Csak zokogtam, és zokogtam. - Haver, mondd már el!

 Haver... Igen, csak ennyi vagyok számára. Semmi több, csak egy haver. Nem egy barát, nem legjobb barát, de nem is a párja, hanem csak egy kibaszott haver. Ennyi. Semmi több.

 Immár 4 perce bőgtem szótlanul. Hazz fel-alá járkált mérgesen. Többször is rákérdezett, hogy miért is sírok, de nem feleltem. Már nem is akartam. De meg kellett szólalnom. Egy késztetés talpra állított.

 - Ennyire vak vagy? Ilyen nagyon nem veszed észre, hogy szeretlek? És igen, ÚGY! Harry, én évek óta próbálom elmondani, de te nem veszed a jelet. Most úgy őszintén, direkt csinálod ezt? Nem akarod tudni? Ilyen tapló vagy? Vagy csak nem látod a fától az erdőt...? Úgy tűnik, egész végig félreismertelek. Miért is áltattam magam, hogy egyszer egy boldog pár lesz belőlünk?! Rájöhettem volna már oly rég... Mert én számodra csak egy haver vagyok... Még barátként sem tekintesz rám. Mit várok én az élettől?! - fakadtam ki negyed órán belül másodszor. Borzasztóan el vagyok keseredve. Nem, egyszerűen lehetetlen ezt szavakba önteni.

 Láttam Harry szemeiben a döbbenetet. Száját néha szóra nyitotta, de nem jött ki belőle egy han sem. Megakart szólalni, de nem bírt.

 - Látom, már ismered az érzést. Próbálsz, de nem tudsz. - böktem ki. Könnycsatornáim már full kiapadtak.

   - Mégis... mit, mit nem tudok? - tudakolta holt sápadtan. Na erre mit mondjak?

 - Nem tudtál megszólalni. - nyögtem ki nehezen. Sikerült gúnyt csalnom a hangomra. Ezért Grammy díjat kérek. Viszont olyan érzés volt, mintha egy bálnát hordoznék a szívemen. Borzasztóan fájt. Fájt, hogy nem szeret és hogy ennyire félreismertem. Ilyen vak ő sem lehet... csak bunkó. Talán tudatni akarta velem, hogy csak a z egészből!

  Többet nem szóltunk egymáshoz. Mármint a kabinban. Míg Hazz a város jobb oldalát figyelte, én addig az ellenkező irányt. Pontosan. Ez már nem One direction. Többé nem lehetünk egy banda. Képtelen vagyok olyannal énekelni, és hallgatni minden áldott nap a gyönyörű hangját, akit teljes szívemből szeretek, de ő nem viszonozza az érzést.Talán elutazok Ázsiába vagy közelebbre, hogy a családommal és pár baráttal tudjam tartani a kapcsolatot... Még gondolkodok rajta.

  Amint kiszálltunk a kabinból, arrébb húzott. Leültünk egy padra (persze kapucnit húztunk a fejünkre), és csak néztük a földet vagy a cipőnk orrát. Egyikünk sem kívánt beszélgetni, vagy legalábbis én nem igazán. Mert  már elmondtam neki a lényeget, a dőlt betűs szöveget.

 Hosszas hallgatás után Harry megszólalt.

  - Figyelj, én... nem is tudom mit mondjak. Nehéz elmondani, mert nem ismerem az érzést, és én tényleg nem akarlak megbántani.Én komolyan szerettelek. És pont ez az, mert már csak a múltidő. Tudod miért? - ekkor a szemembe nézett. Mélyen. - Mert nem tudtam, hogy te viszonzod-e az érzést. Egy idő után belefáradtam az esti sírásokba, mert igen, sokat zokogtam miattad, és úgy döntöttem, hogy felszedek egy csajt. Hátha lesz belőle valami, de a remény elveszett bennem. Nem hittem volna, hogy szerelem lesz, de... ez lett a vége. Ko- 

molyan szeretem, és úgy érzem, hogy ő az igazi.

  Nem tudtam mit reagálni... Okosnak kell lennem ebbel a szörnyű helyzetben is és nem túlreagálni.  Valami normálisat nyögjek már ki... csak valamit!

 - Hát, akkor ezt megbeszéltük. Akkor... legyetek boldogak. Majd egyszer még találkozunk. - hebegtem, majd kezet fogtunk. Göndörke értetlenül nézett rám, majd kinyögött egy 'Mi van?' félét, és fura pofával elsétált. Utoljára láttam ebben az életben.

 Egy ideig még bámultam a Temze hullámait. Megnyugtató volt számomra. A világot kizártam. Csak a folyó zúgását hallottam. Semmi mást. Elgondolkoztam azon a tipikus kérdésen, hogy 'mi lenne ha...' De hamar ráébredtem, hogy ez  a világ legnagyobb faszsága, ezen tilos filózni.

  Elsétáltam a Tower Bridge-hez. Imádtam azt a  hidat és imádtam nézni róla a Temzét. Általában itt jött az ihlet. A mély gondolatok előtörtek belőlem, és felszabadultam. Nekem ez olyan volt, mintha egy madár lennék és évek után kiengednének abból a piciny kalitkából. Itt éreztem a legfrissebbnek a levegőt, itt voltam szabad. Sosem gondoltam ilyenkor a problémáimra - csak a jó dolgokat láttam. Optimistává változtam. De most nem. Nem sikerült, és most nem is emiatt jöttem ide. Teljesen más okból.

 Kezeimet a korlátra tettem. Még kicsit gondolkodtam, úgy... mindenen. Végül testsúlyomat a karjaimra helyeztem. Körülnéztem, lát-e valaki. Hát persze, hogy látnak. Nem is egy ember, ez egy híd! Olyan nagy barom tudok lenni.

  Kihajoltam a korláton. Túlságosan. És ekkor éreztem, milyen sirálynak lenni. Zuhantam a mélységbe. Boldog voltam.

Louis régóta megakarta tapasztalni, hogy milyen zuhanni. Felszabadító érzés volt. Néhány könnycsepp szökött a szemébe, és nem tudni miért, de mosolygott. Mosolygott, talán mert megkönnyebbült és úgy érezte, nem is olyan rossz vég. Nem ítélte elhamarkodott tettnek, hisz' ha évekig harcolt valakiért, és az elutasította, véleménye szerint nem gáz, ha öngyilkos lesz. Jól érezte magát. És az utolsó szó, amelyet hallott, az Tőle származott. Harrytől, aki a nevét ordította torka-szakadtából. De már túl késő volt, a forgatókönyv véget ért.

 Harry megrökönyödve omlott össze. Elsötétült minden körülötte. Nem tudta feldolgozni az előbb látottakat, mert a legjobb barátja öngyilkos lett. Nem haverja volt Boobear. Nem barát, de nem is legjobb. Mindketten félreértették. Azt hitte, hogy tényleg a lányt szereti, de rájött, hogy nem, ez nem így van. Félreismerte magát, és félreismerték őt. Kezdetektől fogva szerette Louit. Csak... nem merte bevallani magának. Talán nem akarta tudni, vagy egyszerűen ilyen kicseszett nagy gyökér volt. Majd ő egyszer rájön. Talán.