For my family ♥

1/2

Sziasztok! Szintén egy irománnyal érkeztem, mely az én egyetlen Larry shippereimnek szól :') Borzasztóan rövid... szóval 2 részes lesz! Talán még három is meg lesz az! :)) Addig is olvassátok!
U.i.: Szeretlek titeket! ♥

Tök jó napnak indult. Harryvel várost néztünk a déli órákban, majd egy kávézóban megittunk egy jó nagy adag forrócsokit. Tél van, ilyenkor finomabbnak tűnik, mint a kávé.

   Harry egyfolytában mosolygott és én nem tudtam levenni róla a tekintetem. Nem, egyszerűen nem ment. Minden egyes szava, minden egyes mondata mint a legszebb melódia csengett a fülemben. Néha hangosan röhögtünk, néha buzgón csevegtünk. Egyszer-kétszer a forró csokim habját néztem, és azon tűnődtem, hogy elmondjam-e neki. Elmondjam-e neki, amit már évek óta érzek, és kiakar szakadni belőlem? De ha rossz néven veszi, és ezzel véget vetne a barátságunknak, akkor... Akkor hogy élném túl? És mi lenne a bandával? 2-3 év után nevetséges lenne feladni 2 tag kapcsolata miatt. Na jó, legyünk optimisták... Á, nem megy.
 -Loui? Itt vagy? -ébresztett fel a gondolkodásomból Hazza. Zöldes-kék szemei értetlenül bámultak. Én meg mint egy idióta, úgy nézhettem az előttem ülő Haroldra.
 -Ja, persze,... Öm, kérsz még valamit? Mert ha nem, mehetünk. -tettem fel a kérdést, ami mellesleg elég idiótán hangzott, mert még meg sem ittam a forró csokimat. Csak a kekszet ettem meg mellőle. Ezt egész biztos, hogy megfogja kérdezni.
 -Jól vagy, Lou? Még meg sem ittad! -milyen jól tudtam.
 -Igen, jól vagyok, minden a legnagyobb rendben. Amúgy meg nem nagyon ízlik ez a forró csoki... -nyögdécseltem. Kicsit feltűnő volt, hogy valami nem oké.
 -Hát jó. -mondta a fürtöske. Kifizettem a 2 forrócsokit, majd távoztunk. Bent hideg volt és a süti illat teljesen betöltötte a teret. De kint, a Londoni szmogot és a hideg levegőt érezve kicsit rosszul lettem, és akaródzott visszajönni az az 1 pici süti is. De erős maradtam. Vagyis nem, mert még mindig nem tudtam elmondani Neki...
 -És akkor most merre? London Eye? -kérdezte. Jó ötletnek tartottam, hisz ott adódhat egy újabb esély arra, hogy megosszam vele érzelmeimet.
 -Szuper. Már így is rég voltam ott. -mosolyodtam el újra és szabadnak éreztem magam, mert tudtam, hogy egy fél óráig egészen biztos, hogy barátok maradunk. Ha el nem üt egy autó, bele nem löknek a Temzébe, vagy éppen galambtámadás nem ér.



   Az utat végig beszélgettük, ami ma már olyan számunkra, mint a lélegzés. Harry mellett könnyen beszélek, neki mindent el tudok mondani. Ő meghallgat, nem úgy, mint Zayn, aki általában röhög a dolgaimon, vagy mint Niall, akinek nem szokása figyelni a másikra. Persze Liamnek is kitudom önteni a szívem, de előtte nem tudok annyira megnyílni, mint a göndör hajú idióta előtt. Tudom, ezt furcsa, mert 1 bandában vagyunk, de Harry teljesen más.
   Szóval nem csak kedvelem, hanem ennél többről van szó. De nem szeretném tovább bonyolítani az egészet. Már elmondtam mindent, amit tudni kell az érzelmeimről.
   A London Eye ráadásul nem is volt messze, csak egy köpésre. Nem akartunk taxizni, mert egy részt nem tenne jót az imidzsnek (2 világhírű popsztár egy taxiban), másrészt meg nem tudnék vele őszintén beszélgetni a sofőr mellett.
   Ennél a világhírű építménynél rengetegen fordulnak meg, így baseball sapkát húztunk a fejünkre, ami mellesleg egyikünkön sem mutatott a legjobban, úgyhogy az Adidas logós sapkát leváltottuk kapucnira.
Valószínűleg normálisabban nézhettünk ki. 
   5 perc múlva az óriási építmény egyik fülkéjében álltunk. Kész csoda, hogy ilyen kicsi volt a sor! Talán mert látták az emberek, hogy jön az eső? Lehet, de ilyen hamar még sosem jutottunk sorra.
   Csak Ő meg én voltunk a nagy, 'üveg dobozban'. Tökéletes. Semmi tömeg, paparazzik kitiltva, és 15 perc beszélgetés. Csodás. Egyre jobban összejönnek a dolgok. Remélem a vége is egy 'Happy ending' szerűség lesz.
 -Megint esni fog. -törte meg a csenget Hazz.

One shot

 Sziasztok! Volt egy irodalom házink. Novellát kellett írni egy jó érzésről... Elvileg nagyon jó lett, úgyhogy megosztom veletek! :) A Szent Johanna Gimi stílusát vettem figyelembe részenként. Az alaptörténet is hasonló, de legjobban a karakterek. 

 Nem tökéletes, de össze kellett csapnom, ugyanis mentünk mozizni. lehetne hosszabb is, de 1 oldalas fogalmazást kellett írni füzetbe. FÜZETBE! Nem ide. :) A részt jövőhéten valószínűleg hozom, de ez még kétséges. Addig is jó olvasást! :)

Ekkor besétált az ajtón. Amint átlépte a küszöböt, szívem kihagyott egy ütemet, majd vad dobogásba kezdett. Pillangók százai éledtek fel a hasamban, s kezdtek röpködni. 2 év után sem változtak az érzettek iránta. De nem csak én vagyok vele így...  Lányok tömkelege koslat utána a suliban, én is csak egy vagyok közülük. Se több, se kevesebb.

 Még sosem beszélgettünk igazán... vagyis néha kért egy tollat vagy ilyesfajta, de semmi több. 

 Mindig körbeállják a diákok. Menők, nyomik egyaránt. Én sosem tudtam közel kerülni hozzá se fizikailag, se lelkileg. Míg ő a menő, de nála nem menőbb emberekkel lóg, addig én a szobám legsötétebb sarkában punnyadok. Nem is tudom, miért tetszik nekem, hisz nem is ismerem. Olyanok vagyunk, mint ég és föld. Egyáltalán tud rólam különösebben, vagy csak szeretetszolgálat vagyok számára, akitől időnként tollat, ceruzát kérhet? Na jó, optimistának kell lennem... nem megy.

 Körül nézett az aulában, majd megindult... felém! Lazán lépkedett. Fekete rövidujjút viselt, melyet Converse felirat díszített. Farmernadrágja igen jól passzolt a pepita cipőjéhez. Fekete haja az ég felé meredezett.

 Mikor már csak 2 méter volt köztünk, megajándékozott egy féloldalas mosollyal. Engem, a rút kiskacsát? Akinek 2 éves ruhának sem mondható cuccai vannak? Nem értettem, zavarodott voltam.

 20 szempár figyelte a jelenetet. Őt ez látszólag nem izgatta. Tőlem 10 centire megállt, és azt kérdezte:

'Jössz velem a sulibulira?'